Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Horoszkóp - Bolygók és horoszkóp

Nap

Nap: Pozitív, tevékeny, tüzes. Férfi szimbólum.

Az Oroszlánban dominál. Vasárnap erős.

Az élet égiteste. Határozottá, törekvővé tettre kész emberré, jóindulatúvá és vezetővé teszi a nemes lelkű személyt, akit ural. Hajlamossá válnak, ezáltal a művészeti, vagy tudományos alkotómunkára, nyitottak és őszinték lelkesek lesznek. Figyelniük kell azonban, hogy ne csússzon át önkényes nagyzási hóbortba, vagy gőgbe, kegyetlenkedésbe, fékevesztett és erőszakos indulatokba.

Ezoterikus analógiája Szepes Mária szerint:
Szellemi energia. Életprincípium. Logosz. Megszemélyesítője a teremtő., az Uralkodó.

Erényei: méltóság, morál.
Gyengéi: Gőg, meggondolatlanság, heveskedés. 

Egy kis tudomány

-A Naprendszer messze legnagyobb tagja egy gáznemű sugárzó gömb, a Nap.
-átmérő: 1,390,000 km.
-tömeg: 1.989e30 kg
-a mag hőmérséklete: 15,000,000 K.
-felszíni hőmérséklet: 5800 K

A Naprendszer tömegének 99,87%-a koncentrálódik benne, a fennmaradó rész háromnegyedét pedig a Jupiter teszi ki. Átmérője a Földének 109, míg a Jupiterének közel 10-szerese. Óriási tömege révén a Nap hatalmas gravitációs erőt fejt ki, s ez az erő tartja együtt a rendszert, és irányítja valamennyi bolygó és kisebb égitest mozgását is.

A Napból áradó fantasztikus mennyiségű energia elsősorban közeli ibolyántúli, látható és infravörös sugárzás formájában hagyja el a csillagot, de emellett a Nap kisebb mennyiségben mindenféle más sugárzást is kibocsát, a gamma- és röntgensugaraktól egészen a rádióhullámokig. A Nap elemi részecskéket is kisugároz, amelyet napszélnek nevezünk.

A Napból másodpercenként kisugárzott energia teljes mennyiségét a Nap sugárzási teljesítményének nevezzük, és ugyanúgy wattban fejezzük ki, mint egy villanykörte teljesítményét. Ez az érték 3,86e26 watt. A kisugárzott energiamennyiségnek legfeljebb csak tízmilliárdod része éri el a Földet. A földi légkör 1 négyzetméterére merőlegesen beeső teljesítmény még így is 1370 watt. Ez a mennyiség a napállandó.

A Nap szerkezete:
A Nap középpontjában a hőmérsékletet kb. 15 millió K-re, a sűrűséget pedig a ránehezedő külső rétegek hatalmas nyomása miatt 160000 kg/m3-re (a víz sűrűségének 160-szorosára) becsülik. A Nap rádiuszának mintegy egynegyedéig terjedő központi mag fúziós atomerőműként működik ahol az energia nagyenergiájú fotonok, így gamma- és röntgensugárzás formájában szabadul fel a könnyebb elemek nehezebbekké való egyesülése közben.

A Nap magjában lejátszódó fúziós folyamatban proton-proton reakció zajlik le, melynek során hidrogénatomok magjai (vagyis protonok) egyesülnek, s héliumatommagok jönnek létre. Minden reakcióban 4 proton egyesül egy-egy héliummaggá, kettő pedig átalakul neutronná. Minden reakcióban egy kicsiny tömeg energiává alakul át az E=mc2 képletnek megfelelően. Bár az egyes proton-proton reakciókban a tömegnek csak 0,7%-a alakul át energiává, a lejátszódó nagy számú reakciók miatt a Nap másodpercenként 4 millió tonna anyagot használ fel fényerejének megtartására. Az óriási anyagvesztés ellenére a Nap még a mostanihoz hasonló szinten 5 - 6 milliárd évig sugározhat.

Ezt veszi körül kb. a sugár 70%-áig a röntgensugárzási zóna. Ebben a tartományban a fotonok gyakran ütköznek, elnyelődnek, majd véletlenszerűen kisugárzódnak. Egy-egy fotont oly sokszor érik ilyen megpróbáltatások, hogy legkevesebb tízezer, de akár 1 millió évig is eltarthat mire a felszínre ér.

A Nap felszínközeli külső, 25 - 30%-ot kitevő részében nagyarányú konvekció zajlik. A hő az anyag áramlása révén jut el a fotoszférába, majd onnan sugárzódik ki a világűrbe. Ezt a réteget konvektív zónának nevezik.

A Nap átlagos sűrűsége (1410 kg/m3) a Föld átlagos sűrűségének csak egynegyede, a víz sűrűségének pedig 1,4-szerese, ami azt sugallja, hogy a Napot főként könnyebb kémiai elemek alkotják: 73% hidrogén, 25% hélium, 2%-ban pedig nehezebb elemek.

A Nap gyorsabban forog az egyenlítőjénél mint a pólusokon. Az egyenlítőn mért forgási periódus 25 nap, a sarkok közelében 35 nap.

A Nap légköre
A Nap "látható" felszíne a fotoszféra, amely vékony gáznemű réteg s gyakorlatilag az összes napfény ebből származik. A fotoszféra hőmérséklete mintegy 5800 K. A fotoszféra fölött a pár ezer kilométer vastag ritkább réteg a kromoszféra helyezkedik el. A kromoszférában a fotoszféra fölött néhány száz kilométer magasban a hőmérséklet 4300 K-re csökken. Ezután a hőmérséklet gyorsan nő addig az átmeneti rétegig, amelyik a kromoszférát a Nap legkülső rétegét a koronától elválasztja.

A korona a Nap rádiuszát többszörösen kitevő távolságig terjed, hőmérséklete 1 - 5 millió K között van. A kicsiny sűrűségű korona belsejében a részecskék mozgása igen nagy. A korona túl halvány ahhoz, hogy speciális eszközök nélkül látni lehessen, ami alól kivétel a teljes napfogyatkozás ideje, amikor a holdkorong legfeljebb néhány percre takarja el a fotoszféra vakító fényét.

A koronából áramlanak ki azok a részecskék amiket napszélnek nevezünk.

A Nap fehér fénye színképnek (spektrumnak) nevezett színes fénysávra bontható a vöröstől a kékig és az ibolyáig. A látható spektrum pontosan olyan, mint a szivárvány, mert a levegőben lebegő vízcseppek fénytörő prizmaként bontják színeire a napfényt. A prizmával előállított spektrum színeiről először Newton mutatta ki, hogy további színekre már nem bonthatók. A napfény folyamatos színképében több ezer abszorpciós vonal található. Az abszorpciós vonalak ujjlenyomatként jellemzőek a Nap mélyebb légkörében található kémiai elemekre.

 

Hold

Hold: negatív, nőies, vizes jellegű passzív.

A Rákban dominál.
Az általa uralt személy energiája holdfázisonként változó. Ingerlékenyek, álmodozók, elmélkedők azok, akiket Hold anya irányít. Figyelniük kell, ne váljanak túlérzékeny hazugokká, és tartózkodjanak az italtól.

Ezoterikus analógiája Szepes Mária szerint:
Anyag. Fizikai erő. Állati lélek. A forma. Megszemélyesítője a közvetítő.

Erényei: idealizmus, előzékenység, lelkesedés.
Gyengéi: következetlenség, szeszélyesség, nyugtalanság. 

Egy kis tudomány

A Hold Földünk egyetlen természetes kísérője.

-Földtől mért közepes távolsága: 384,400 km
-átmérő: 3476 km
-tömeg: 7.35e22 kg

A Hold keringési ideje 27,3 nap. Elliptikus keringési pályája folytán a Földtől mért távolsága a földközeli 356410 km és a földtávoli 406680 km között ingadozik. Ez több mint 10%-os ingadozást jelent.

Saját tengelye körül ugyanannyi idő alatt fordul meg, mint amennyit Föld körüli keringése igénybe vesz, vagyis mindig ugyanazt az arcát (félgömbjét) mutatja a Föld felé. Ez a jelenség az úgynevezett kötött keringés.

A Holdat először egy szovjet űrszonda, a Luna-2 látogatta meg 1959-ben. Ember pedig először 1969. július 21-én 3 óra 56 perckor (UT) lépett a Hold felszínére Neil Armstrong személyében, aki az amerikai Apollo holdkutatási program egyik űrhajósa volt. A Hold az első idegen égitest amelyre az ember eljutott.

"Ez kis lépés egy embernek, de óriási ugrás az emberiségnek." (Neil Armstrong)


Az első távcsöves megfigyelők kezdetleges műszereikkel a Hold sötét területeit tengereknek nézték, a annak is nevezték el. Ezért mondjuk azokat ma is marenak (többes számban mariának), mert ez latinul tengert jelent; az egyik leghíresebb ilyen terület például a Mare Tranquillitatis, azaz a nyugalom tengere. Más kisebb sötét foltok a sinus (öböl), lacus (tó) vagy palus (mocsár, ingovány) nevet kapták.

A Hold topográfiájának legfontosabb és legkülönösebb alakzatai azonban -mint azt már Galilei is megállapította- a hegységek és kisebb-nagyobb kráterek. Ezek a kráterek a legkülönbözőbb átmérőjűek lehetnek, a 800-1000 kilométeresektől -amilyen például a Mare Orientale- a néhány arasz átmérőjű gödröcskékig. Egy adott méretnél nagyobb holdkráterek száma rohamosan növekszik a méret csökkenésével. A csillagászok többsége úgy véli, hogy a gödrök és lyukak akkor keletkeztek, amikor meteoritok csapódtak be a Hold felszínére.


A holdi tengerek talaja -összehasonlítva a felföldekével- viszonylag sima. Egészen bizonyos, hogy valamilyen folyékony (vagy képlékeny) anyag töltötte fel a területeket, miközben mélyen eltemette az elsődleges felszíni alakzatokat, amelyeknek ma csupán a csúcsai nyúlnak a tengerek alapszintje fölé. A látvány alapján általában lávafeltöltésekre lehet gondolni, s e nézetet a legtöbb csillagász támogatja is. Egyesek szerint a tengereket feltöltő anyag nem láva hanem por volt. Véleményük szerint a por a világűrből folyamatosan érkező meteoritok becsapódása során keletkezik a Hold felszíni kőzeteiből; ha a porrészecskék elektromos töltésre tennének szert, akkor úgy ugrálnának lefelé a lejtőkön és hegyoldalakon, mint a szöcskék, míg végül eljutnának a legalacsonyabban fekvő alföldekre, ahol évmilliók folyamán akár több kilométer vastagságú rétegeket is alkothatnának.

A Hold mindig ugyanazt az oldalát mutatja felénk.

A Hold túlsó oldala sokban különbözött a jól ismert közelebbi félgömbjétől. Például csupán egyetlen nagyobb mare tűnik fel rajta, a Moszkva-tenger; jóllehet a Hold innenső felén legalább tizenötöt ismerünk, némelyikük pedig átnyúlik a túloldalra is. E jelenség oka nem teljesen nyilvánvaló. Az egyik lehetséges magyarázat az, hogy az égitest innenső felébe egy hatalmas üstökös csapódott be, amely óriási sebhelyekként hagyta maga után a tengereket.

A víz és levegő nélküli Hold felszíne egészen áttüzesedhet azon a tájon, ahol a Nap a zenitben tartózkodik, hőmérséklete akár a 100 Celsius fokot is meghaladhatja. A hosszú holdi éjszakák alatt azután, amelyek több mint 14 földi napig tartanak, teljesen kihűl a vidék, a hőmérséklet eléri a mínusz 150 Celsius fokot is. Minthogy a Holdnak nincs észrevehető légköre, és nincsenek felhői, a holdi égbolt teljesen feketének látszik. A Hold felszínén álló űrhajós a csillagokat nappal is tündöklőnek látja, és még a napkorong közvetlen közelében is megfigyelheti. Az égitesten az árnyékok élesek és feketék, mivel nincs a földihez hasonló kék égbolt, amely megvilágítaná azokat.

A holdi égbolton fényesen ragyog a felhőcsíkokkal tarkított kék bolygó, a Föld. Az a legfeltűnőbb, hogy a holdi megfigyelő számára a Föld átmérője mintegy négyszer akkorának tűnik, mint amekkorának a Hold látszik tőlünk. Másodszor a Föld fényvisszaverő képessége legalább négyszer-ötször nagyobb mint a Holdé. Éppen ezért a "teleföld" körülbelül nyolcvanszor annyi fényt küld a Hold felé, mint amennyit a telehold hozzánk reflektál. A Föld-fény hatását akkor vehetjük észre a legkönnyebben, amikor a Hold sarlója a legkeskenyebb; a teleföldről az égitestre tükröződő fény annyira megvilágítja annak árnyékban levő területeit, hogy az egész holdkorongot megpillanthatjuk. E jelenséget gyakran úgy emlegetik, mintha "a régi Hold az újhold karjaiban" lenne látható. A keskeny fényes holdsarlót "kiegészítő" fényt pedig hamuszürke fénynek nevezik. Ezt a jelenséget azért lehet csak újhold idején észlelni, mert amikor például nálunk félhold van, akkor a Holdon is "félföld" van és ilyenkor sokkal kevesebb fény érkezik a Holdra. Ez a kevesebb fény nem tudja a Hold árnyékos részét olyan erős mértékben megvilágítani, hogy az a Földről is látható legyen. A Holdról vizsgálva a Földet, a 29,5 napos szinódikus hónap folyamán bolygónk ugyancsak fényváltozásokat mutat, újföldtől teleföldig, majd ismét elsötétülve újföldig.

Az Apollo űrhajók utasai által az égitest felszínén hagyott szeizmométerek elvégezték a Hold belső felépítését feltáró kísérleteket. (A többi bolygó közül egyedül a Marsra lehetett a Viking űrszondákkal ilyen eszközöket juttatni.) A mérésekből többek között az is kiderült, hogy a Hold túlsó oldalán a kéreg körülbelül 15 km-rel vastagabb. A Holdnak valószínűleg részben megolvadt övezettel körülvett kisméretű (750 km) vasban gazdag magja van. Szilárd köpenyének vastagsága mintegy 1000 km, a kéreg vastagsága pedig 60 - 75 km között változik. A mélységi holdrengések a köpeny alsó részében zajlanak. A felszíni medencéket kitöltő láva több száz kilométeres mélységből tör fel.

Mivel a Hold csak a Nap sugárzását veri vissza, valamelyik féltekéje mindig sötét, miközben a másik világos. Újhold idején a Hold egy vonalban van a Nappal, és a Föld felőli félgömbje sötét (ilyenkor nem látjuk a Holdat éjszaka). Újhold után a Hold a Naphoz képest keleti irányba mozog, emiatt a Nap és a Hold iránya által bezárt szög növekszik, s egyre inkább a megvilágított félgömbje válik láthatóvá. Így a keskeny sarló után fokozatosan egy teljesen megvilágított korong (telihold) tűnik elénk. Ekkor a Hold a Naphoz képest oppozícióban van. Ettől kezdve a Hold ismét a Nap iránya felé közelít, hogy 29,5 nap elteltével végül ismét újhold legyen. Mivel a Hold keringési síkja mintegy 5 fokkal hajlik az ekliptikához, az újhold többnyire a Nap felett vagy alatt halad el.

 

Merkúr

Merkúr: pozitív, termékeny, sokoldalú és egyaránt érvényesül
a férfias és nőies jellege. Szűz és Ikrek csillagképben dominál.
Szerdán erős.

A bátorság, gyakorlatiasság és kezdeményezőkészség hordozója. Kiváló kereskedők, diplomaták és ügyvédek kedvence, ám a kalandorokat is segíti útjukon. Kedvez a szellemi elfoglaltságoknak, filozófiának, művészeteknek. Uralma alatt állók dolgosak és ötletesek, gyakran nagylelkűek, ám a negatív változatban tolvajjá, hamisítóvá, kétszínűvé válhatnak.

Ezoterikus analógiája Szepes Mária szerint:
Intelligencia. Emlékezőtehetség, mentális energia. Megszemélyesítője a tanító, a szellemi munkás, a diplomata.

Erényei: Szorgalom, éleselméjűség, alkalmazkodó képesség, tudásszomj, mozgékonyság.
Gyengéi: Felületesség, irónia, családi hajlam, indiszkréció. 

Egy kis tudomány

-A Merkúr a Naphoz legközelebbi, méretét tekintve pedig a nyolcadik legnagyobb bolygó.
-Naptól mért közepes távolság: 57,910,000 km (0.38 CSE)
-átmérő: 4,878 km
-tömeg: 3.30e23 kg
-Nála csak a Plútó kisebb. A Merkúrénál nagyobb átmérővel két hold is büszkélkedhet, ezek a Ganymede és a Titán. Igaz ugyan, hogy a Merkúr sűrűsége kb. háromszor nagyobb az őt leköröző holdakénál.

A Merkúrt csak egyetlen űrszonda, a Mariner-10 látogatta meg. 1973-ban és 1974-ben háromszor repült el mellette. Felszínének csak a 45%-át térképezték fel.

A Merkúr bolygó viszonylag fényes, nála csak a Jupiter, a Vénusz és időnként a Mars ragyog fényesebben. Mégis elég nehéz megfigyelnünk, mert mindig a Nap közelében jár. Kicsiny pályaátmérője miatt sohasem távolodik el 28 foknál messzebbre a Naptól, és ezért csak akkor figyelhető meg távcső nélkül, amikor este vagy hajnalban a horizont közelében tartózkodik. A bolygó észlelését az is nehezíti, hogy korongjának átmérője még távcsőben is rendkívül kicsinynek látszik. Alsó együttállásban 12,9 ívmásodperc a látszólagos átmérő, pedig ilyenkor látszik a legnagyobbnak, minthogy ilyenkor van a Merkúr a Nap és a Föld között. Felső együttállásban, amikor a Nap átellenes oldalán található, a bolygókorong látszólagos átmérője csupán a maximális egyharmada.

A bolygó háromszor fordul meg tengelye körül, mialatt két teljes keringést végez a Nap körül. Az elméleti vizsgálatok során kiderült, hogy a keringési és a forgási periódus hosszának e különleges arányáért a bolygó testében fellépett erős dagálysúrlódás a felelős. A jelenség hasonló ahhoz, mint ami a Hold esetében játszódott le, csak az a lényeges különbség, hogy a Merkúr rendkívüli mértékben elnyúlt ellipszis alakú pályája idézte elő, hogy a bolygó két keringés alatt három forgást végez, míg a Hold esetében a két periódus tökéletesen kiegyenlítődött.

Amikor a Merkúr a legközelebb jár a Naphoz, pályamenti sebessége olyan nagy, hogy az ebből adódó szögsebesség felülmúlja a tengelyforgásét. Ezért azután a bolygó felszínén álló képzeletbeli megfigyelő számára olyan jelenség következne be, amely az egész Naprendszerben egyedülálló. Néhány napon át a Nap a szokásossal ellentétes irányban haladna az égen, majd ismét megfordulva folytatná útját az égitestek között. Ha a megfigyelőnk úgy helyezkedne el a Merkúron, hogy a perihéliumátmenet idején a Napot a keleti horizonton látná, tanúja lehetne annak, amint csillagunk feltűnik a horizonton, visszafordul, lebukik az alá, majd röviddel később ismét felkel, hogy most már folytassa is égi útját.

A Merkúr felszíne a Holdéhoz hasonló: kráterekkel borított fennsíkok és egyenletesebb felszínű vulkanikus síkságok tagolják. Felszínén terül el a mintegy 1400 km átmérőjű koncentrikus, kör alakú Caloris medence, amely egy hatalmas becsapódás során keletkezhetett.

A Merkúr felületének minden négyzetméterére hatszor annyi sugárzás érkezik a Napból, mint a Föld azonos nagyságú területére. A bolygó nappali hőmérséklete elég magas, átlagban 600 K (kb. 330 Celsius fok), miközben eléri a 750 K (480 Celsius fok) körüli maximumot. Ugyanakkor éjszaka a hőmérséklet 90 K-re (kb. -180 Celsius fok) süllyed.

A Merkúrnak nincs észrevehető sűrűségű légköre. Tekintettel arra ugyanis, hogy a bolygó napsütötte oldala igen forró, fel kell tételeznünk, hogy még a legnehezebb gázok is eltávoztak onnan. Ráadásul az összes bolygó közül a Merkúr felszínének fényvisszaverő képessége a leggyengébb, leginkább a sötét holdtalajéhoz hasonló. A Merkúr felszíne által szórt napfény színképi vizsgálata is megerősíti, hogy a bolygónak nincs kimutatható légköre.

 

Vénusz

Vénusz: nőies, passzív földies negatív bolygó.
A Bikában és a Mérlegben dominál.
Pénteken erős.

A szerelem és szépség istennőjének bolygója az életöröm és az összhang a kecsesség hordozója is. Érzéki rokonszenves embereket ural, akik jószívűek és nemesek. Művészi hajlamokkal rendelkeznek, és közvetlenek. Igen kedvez a nőiességnek, bár a negatív változatok végletekig makacsak, és hiúságuk felér a Vénuszig.

Ezoterikus analógiája Szepes Mária szerint:
A vonzás elve. Lelkesedés, érzelemvilág, pszichikai energia. Megszemélyesítője a művész.

Erényei: egyszerűség, kristályos tisztaság, harmónia és odaadás, önzetlenség, idealizmus, közösségi hajlam.
Gyengéi: Rendetlenség, hiúság, felületesség, érzékiség.  

Egy kis tudomány

-A Vénusz a Naptól a második, méretét tekintve pedig a hatodik legnagyobb bolygó.
-Naptól mért közepes távolsága: 108,200,000 km (0.72 CSE)
-átmérő: 12,103.6 km
-tömeg: 4.869e24 kg
-Amikor alsó együttállásban van, minden más bolygónál közelebb jut hozzánk, alig 42 millió kilométerre haladva el mellettünk.

Minthogy a Vénusz a legfényesebb égitestek közé tartozik, a szépség istennőjéről nevezték el. A legfényesebb bolygótestvérünk, csupán a Nap és a Hold látszólagos fényessége múlja felül az övét. Maximális fényessége idején mintegy tizenötször fényesebb a legfényesebb csillagnál a Szíriusznál. Derült, Hold nélküli éjszakán a Vénuszt eltakaró tárgyak árnyékot vethetnek. Az a megfigyelő, aki tudja, hogy melyik irányban pillanthatja meg a bolygót, fényes nappal, szabad szemmel is észreveheti.

A Vénusz a Merkúrhoz hasonlóan belső bolygó, és úgy tűnik számunkra, hogy az egyik kitérésből a másikba megy át a Nap körüli keringése során. Hol Esti Csillagként, hol Hajnalcsillagként ötlik szemünkbe. Nem véletlenül hívta a népnyelv Esthajnalcsillagnak. Egyes ókori csillagászok úgy vélték, hogy két különböző égitestet látnak a Nap keleti illetve a nyugati oldalán. A hajnalban látható Vénuszt fényhozónak, Phoszporosznak, az alkonyatit pedig Atlasz fiáról Heszperosznak nevezték. Püthagorasz görög filozófus és matematikus ismerte föl elsőként, hogy Phoszporosz és Heszperosz ugyanaz az égitest. Belső bolygóként a Földről nézve ugyanolyan fázisváltozásokat mutat mint a Hold.

Mivel a Vénusznak nincs holdja, tömegét csak más égitestekre való gravitációs révén tudjuk meghatározni (pl. a bolygó mellett elhaladó űrszondák pályáinak változásából).

Minthogy a bolygónak mind a tömege, mind mérete, mind pedig átlagos sűrűsége nagyon közel áll a Földre jellemző értékekhez, gyakran nevezik ezt az égitestet "bolygótestvérünknek" vagy "bolygónővérünknek". A Vénuszt állandóan elfedi előlünk sűrű felhőtakarója. A Hold és a Merkur sötét színű, felszínével szemben a Vénusz a ráeső fény mintegy háromnegyedét visszaveri.

A "bolygótestvéri" kapcsolat ellenére felszíne sokkal barátságtalanabb, mint a Földé.

Az első Vénusz mellett elrepülő űrszonda a Mariner-2 volt 1962-ben. A később bolygókörüli pályára állított Pioneer, Venyera és Magellán űrszondák, valamint földi rádiótávcsövek révén az égitestet radarral feltérképezték. A Pioneer adatai szerint a felszín 70%-át hullámzó dombokkal borított síkságok, 20%-át jól elkülönülő lesüllyedt mélyföldek, 10%-át nagyrészt 4 - 5 kilométerrel a felszín átlagos magassága fölé emelkedő magasföldi "kontinensek" alkotják.

A bolygó forgása nem direkt, mint a többi bolygótársáé, hanem éppen azzal ellentétes (retrográd). Mivel a bolygó felszínének egyetlen alakzatát sem vehetjük észre az égitestet burkoló, látszólag sűrű felhőtakaró miatt, a Vénusz tengelyforgási periódusát a bolygó felszínéről visszaverődött radarjelek elemzésével határozták meg, amely radarvisszhangok Vénusz-hegyekről és Vénusz-völgyekről is hírt adtak.

Mind a Föld felszínéről, mind pedig a Vénusz közelébe küldött űrszondákról végzett rádiómegfigyelések egyértelműen azt mutatták, hogy a Vénusz felszíne rendkívül forró, mintegy 750 K, ami csaknem 500 K-nel magasabb, mint amilyen az atmoszféra hiányában lenne. Ez a nagy forróság az úgynevezett üvegházhatás miatt alakulhatott ki.

 

Mars

Mars: pozitív tevékeny, tüzes, férfias jellegű.
A Kosban és a Skorpióban dominál.
Kedden erős.
A római hadisten nevét viselő bolygó a támadó férfias szellem és a dac, a merész döntések és a gyakran önkényes erény magamutogató módján jelentkezik. A bolygó fényszögeitől függően lehetnek ezek erények, vagy hibák.

Ezoterikus analógiája Szepes Mária szerint:
A férfiúi princípium. Akarat. Szenvedély. Harci és védelmi ösztön. A létért való küzdelem. Fizikai erő. Megszemélyesítője a katona, a hím, és minden olyan foglalatosság, mely vassal, tűzzel és vérrel kapcsolatos.

Erényei: a bátorság, merészség, energia,
Gyengéi: erőszakosság, kegyetlenség, vakmerőség, destrukció, irigység, indulat. 

Egy kis tudomány

-A Mars a Naptól a negyedik, méret szerint a hetedik legnagyobb bolygó.
-Naptól mért közepes távolsága: 227,940,000 km (1.52 CSE)
-átmérő: 6,794 km
-tömeg: 6.4219e23 kg
-Az első Marsot meglátogató űrszonda a Mariner-4 volt 1965-ben.

1877 óta amikor Schiaparelli bejelentette, hogy egyenes vonalakból álló hálózatot fedezett fel a Mars felszínén, a bolygó rengeteg vitát váltott ki. Percival Lowell amerikai csillagász szerint a vonalak értelmes lények munkájának eredményei, egy hatalmas csatornarendszer részei, amelynek célja, hogy a sarki jégsapkák vidékéről vizet szállítson a száraz egyenlítői területekre. Azóta jó néhány sci-fi szerző foglalkozott ezzel a témával, a növényi és az állati lények legkülönbözőbb fajtáival népesítve be a Marsot.

A valóságban a bolygó felszíne kráterekkel sűrűn borított, de csatornáknak még a nyoma sem látszik. A 300 méternél nagyobb, nemegyszer néhány száz kilométer átmérőjű kráterek valószínűleg a bolygó testébe csapódó kisbolygók nyomán alakultak ki, ami azért sem meglepő, mert e parányi égitestek övezete a Mars pályája közelében húzódik. A Mars déli féltekéje számos nagy méretű, kör alakú medencét foglal magába, melyek közül a 2000 km átmérőjű Hellasz a legnagyobb.

A Vikingek fényképei alapján ma már biztosra vehető, hogy ezen az égitesten óriási szerepe volt eróziónak is a felszín kialakításában.

A Mars jellemző felszíni alakzatai:
A Mars legnagyobb vulkánja az Olympus Mons egy hatalmas, szelíd lejtésű vulkáni pajzs, csúcsán 80 km átmérőjű kalderával. Magassága 25 kilométer, míg az átmérője az alapjánál mintegy 600 km. Az enyhe lejtők és a hegyet körülvevő lávatakarók arra utalnak, hogy a kiemelkedést létrehozó láva rendkívül folyékony lehetett. A földfelszín ehhez legjobban hasonlító képződménye a Mauna Kea, Hawaii szigetén csak 9 km-re emelkedik ki a csendes-óceáni talapzatból és átmérője az alapjánál 225 km.

Tharsis: az Olympus Monstól 1000 km-re D-K-re húzódó 5000 km hosszú és 10 km magas fennsík, három óriási vulkáni pajzzsal (Arsia Mons, Pavonis Mons, Ascreaus Mons).

Valles Marines: az egyenlítőtől 4000 km-re délre húzódó kanyonrendszer, amelynek maximális szélessége eléri a többszáz kilométert, mélysége pedig a 6 kilométert. Keletkezése talán a szomszédos Tharsis felemelkedésével áll összefüggésben (egy olyan bolygón ahol a kéregmozgások valószínűleg gyengék voltak ahhoz, hogy lemezekre tördeljék a Mars 200 km vastag szilárd kérgét, nem úgy mint ahogyan ez a Földön történt).

Az úgynevezett Marsarc, a felszíni alkzatok fény-árnyék hatásának eredménye.

Néhány olyan kráterre is felfigyeltek a kutatók, amelyek minden kétséget kizáróan akkor keletkezhettek, amikor nagyobb tömegű testek csapódtak az égitest felszínébe. E különös alakzatok azonban eltérnek a többitől abban, hogy szélesen elterülő, sziromszerűen elhelyezkedő "kiömlések" övezik őket. A tudósok véleménye szerint ez azzal magyarázható, hogy becsapódáskor megolvadt a felszín alatti rétegekben felhalmozódott jégtömeg, és mintegy kenőanyagul szolgált a szétfröccsenő marstalajnak. (Hasonlót láthatunk a nedves parti fövenyen homokbombákkal hadakozó gyerekek "csataterén".)

Különösen érdekes a sarki hósapkák peremvidéke, ahol több száz krátert részben vagy teljesen fagyott, fehér anyag tölt ki. Ezt a fehér anyagot valaha fagyott víznek, zúzmarának tartották, de ma inkább szárazjégnek vagy legalábbis jég és szárazjég keverékének vélik.

A Mars felszínén jelenleg nem található cseppfolyós víz, de számos bizonyíték arra utal, hogy a múltban volt valamennyi víz a bolygón. Találhatók ugyanis kiszáradt folyómedrekhez hasonló domborzati képződmények és olyan csepp alakú törmelék-lerakódások, amelyeket általában üledéket hordozó erős sodrású folyóvizek raknak le az akadályt képező tereptárgyak körül. Elképzelhető, hogy régen, még az aktív vulkánok idejében voltak hirtelen és rövid ideig tartó áradások. A vulkánok árasztotta vízgőz nagyobb esőzéseket eredményezhetett, s ezekből táplálkozhattak a felszíni vízfolyások.

A Marsnak főként széndioxidból (96%) álló ritka légköre van, a fennmaradó rész többsége nitrogén és argon. A légkör nyomása nem éri el a földi légkör nyomásának a századrészét sem. A rendkívül ritka légkör csak 10 K-nel emeli magasabbra a hőmérsékletet, mint amilyen légkör hiányában lenne (ez az érték a Földnél 35 K). Az átlagos hőmérséklet 230 K körül van, a szélső értékeket pedig a téli pólus 135 K-es és az egyenlítő 300 K-es hőmérséklete képviseli. A nappali és az éjszakai hőmérséklet között az eltérés a 60 K-t is elérheti.

A Marson állva az égbolt nem kék színűnek látszik, mint a nálunk tiszta időben, hanem inkább halvány narancsvörösnek vagy rózsaszínűnek. A jelenséget azzal magyarázhatjuk, hogy az időnként feltámadó heves porviharok során tömérdek mennyiségű felszíni por kerül a bolygó gázburkába, s csak hónapok múltán ülepedik le. A legkisebb méretű részecskék azonban még akkor is a légkörben lebegve maradnak, és vörösre festik annak színét. A heves szeleket, amelyek a 300 km/h sebességre is képesek az egyenlítő és a sarkok közötti nagy hőmérséklet-különbség idézi elő.

 

Jupiter

Jupiter: pozitív, tüzes, férfias.
A Nyilasban dominál.
Csütörtökön erős.

Őszinte és nagylelkű, fejlett igazságérzetű embereket ural. Kifejezetten jótékonyságra hajlamosít. Szerencse, gazdagság, dicsőség vár arra, gyors társadalmi emelkedés akit a Jupiter irányít. A negatív hatásara azonban ravasz és képmutató tolvajt is eredményezhet, aki rabja lesz az élvezeteknek.

Ezoterikus analógiája Szepes Mária szerint:
Lelkiismeret. Lélek. Igazságérzet. Konstruktív hajlam és erő. Megszemélyesítője a bíró, a pap, a próféta.

Erényei: A jóindulat, igazságosság, nagylelkűség.
Gyengéi: a gőg, dicsekvési hajlam, túlzások. 

Egy kis tudomány

A Jupiter a Naptól az ötödik és messze a legnagyobb bolygó. Tömege kétszer akkora mint az összes többi bolygóé együttvéve.

-Naptól mért közepes távolsága: 778,330,000 km (5.20 CSE)
-egyenlítői átmérő: 142,984 km; sarki átmérő: 133,708 km
-tömeg: 1.900e27 kg

A Jupitert először a Pioneer-10 látogatta meg 1973-ban, később pedig a Pioneer-11, a Voyager-1, Voyager-2 és az Ulysses. A Galileo űrszonda most (1996) van Jupiter körüli pályán, és még legalább két évig sugároz adatokat.

Látszólagos fényességét csupán a Vénuszé és időnként a Marsé szárnyalja túl.

A Jupiter minden más ismert bolygónál gyorsabban forog tengelye körül. Egyenlítője közelében a felhők keringési periódusa 9 óra 50 perc 30 másodperc, sokkal rövidebb, mint a közepes szélességű területeken. A sarki övezetekben a keringési periódus ennél mintegy öt perccel hosszabb. Mivel rendkívül gyorsan forog tengelye körül, erősen lapult; sarki átmérője mintegy 6%-kal rövidebb, mint az egyenlítői.

A Jupiter a gázbolygók családjába tartozik, és eltérően a Föld típusú égitestektől nincs szilárd felszíne. A látható gomolygó felhőréteg alatt találjuk a kb. 1000 km vastagságú hidrogénben gazdag légkört, lejjebb pedig a folyékony molekuláris hidrogén mély óceánját (25000 km vastag).

Távcsövön át vizsgálva a bolygót, feltűnik, hogy sárgás színű testét sötét és világos sávok rendszere fonja körbe. Ezeket az öveknek nevezett jelenségeket már kisebb távcsövekkel, sőt egyszerű kézi látcsővel is meg lehet figyelni. A sávrendszerben sokféle szabálytalanság -mind világos, mind pedig sötét- tűnik fel időről időre. Alakjuk kör vagy elnyúlt ellipszis, füstgomolyaghoz hasonló vagy csíkszerű is lehet. Gyakran ezek a formák összekapcsolódnak, ilyenkor a bolygó felszíne úgy látszik, mintha foltos volna, vagy mintha a csíkok összefonódtak volna. Ezek a minták azonban folytonosan változnak.

A Jupiter felhőtakarójának legmeglepőbb jelensége a Nagy Vörös Folt. Elsőként egy francia csillagász, Cassini figyelte meg 1665-ben. Az ovális alakú folt mintegy 30 - 40000 km hosszú és 14000 km széles, és úgy helyezkedik el a bolygó felszínén, hogy nagytengelye párhuzamos a Jupiter egyenlítőjével. Az idők folyamán mérete, alakja és színe is gyakran változott. 1878-ban élénk téglavörössé vált, de azóta lényegesen halványabb lett, és időnként alig volt felismerhető.

A Nagy Vörös Folt figyelemre méltó tulajdonsága, hogy hajóhoz vagy úszó szigethez hasonlóan vándorol az őt közrefogó sávok mentén. A Pioneer és a Voyager űrszondák kimutatták, hogy a Nagy Vörös Folt örvénylő vihar. Hosszú életét rendkívüli méreteinek köszönheti. Magasnyomású régiónak tűnik, amelynek teteje mintegy 8 kilométerrel a környező felhőréteg felett helyezkedik el. A belsejében levő anyag az óramutató járásával ellentétes körforgást végez, ami teljesen normális egy déli féltekén lévő nagynyomású rendszerben. Valószínű, hogy az anyag az alacsonyabban lévő légköri szintekről áramlik felfelé a folt tetejének az irányába, hogy azután ott szétterjedve a folt széleinél ereszkedjen le.

Mintegy 25000 kilométer mélyen, ahol a nyomás a földiének a 3 milliószorosát is eléri a hidrogénmolekulák szétszakadnak és az atommag körül mozgó elektronjaik könnyen vezetik a hőt és az elektromos áramot. Ilyen állapotban a hidrogén fémként viselkedik, és ezért fémes hidrogénnek is nevezik (45000 km vastag).

A Jupiter a Naptól kapott hőmennyiség mintegy kétszeresét bocsátja ki a világűrbe, s hőmérséklete a centrumban 30000 K körül van. A csillagászok előtt sem egészen tisztázott a Jupiter belső hőforrása, és lehetséges, hogy még mindig a bolygóképződés folyamán keletkezett hőt sugározza ki. Az mindenesetre kézenfekvő, hogy a bolygó óriási mágneses terét, amelynek a felhőburok tetején tízszerese a Föld felszínén mértnek és a világűr jelentős részére gyakorol hatást, a gyorsan forgó bolygó fémes hidrogénzónájában lejátszódó dinamóelvű folyamattal magyarázzák.

Mivel a Jupiternek nincs szilárd felszíne (így a légkör nem tud vele kölcsönhatásba lépni), és kétszer annyi hőt bocsát ki, mint amennyit a Naptól kap, a légkör mozgásait befolyásoló hajtóerők közül a legfontosabb a bolygó belső hője. A bolygó hőmérséklete mindenütt egyforma, a magasság függvényében csökken.

A Jupiter légkörét 90%-ban hidrogén, illetve hidrogénvegyületek, 10%-ban pedig hélium alkotja.

 

Szaturnusz

Szaturnusz: negatív, hideg, férfias
A Bakban és a Vízöntőben dominál
Szombaton erős

A korlátozások, a felvállalt korlátok felelősségvállalás bolygója. Olyan embert jellemez, akinek fontos az előírásoknak való megfelelés.  Sikereket hoz, amit magunk értünk el. Hosszan tartó dolgokról tanít, kitartásról szól. A Tanítómester bolygója.
 
Ezoterikus analógiája Szepes Mária szerint:
Az egyedüllét általi megtestesülés, az önállóság megtalálása. A belső tanítómester, a felsőbbrendű Én, megtalálása. A Tarot kártyában a Remete.
 
Erényei: Kitartás, kötelességtudat,
Gyengéi: Vaskalaposság, makacsság, rugalmatlanság 

Egy kis tudomány

-A Szaturnusz a Naptól a hatodik, méretét tekintve a második legnagyobb bolygó.
-Naptól mért távolsága: 1,429,400,000 km (9.54 CSE)
-egyenlítői átmérő: 120,536 km; sarki átmérő: 108,728 km
-tömeg: 5.688e26 kg

Az ókorban is ismert bolygók közül a Szaturnusz a legtávolabbi. Távcsővel vizsgálva pompás látvány nyújt. A Jupiterhez hasonlóan ezt a bolygót is az egyenlítőjével párhuzamos, világos és sötét csíkokból álló mintázat borítja, de a sávok sokkal szabályosabbak, bár kevésbé körülhatároltak, mint a Jupiter sávjai, és színük is halványabb. A fénylő foltok is ritkábban tűnnek fel.

A Szaturnuszt először a Pioneer-11 látogatta meg 1979-ben, majd később a Voyager-1 illetve a Voyager-2.

A Szaturnusz korongja határozottan sárgának tűnik, egyenlítői területei enyhén vörösesek, övei barnás, sarkvidékei pedig kékesszürke árnyalatúak. E színek alkalmanként módosulhatnak, de különösen szembeötlőek, ha vörös, sárga és kék színszűrőn keresztül készített fotókat hasonlítunk össze.

A Szaturnusz gyűrűi pontosan a bolygó egyenlítői síkjában fekszenek. Egy teljes Szaturnusz-év leforgása alatt a bolygó gyűrűrendszerét "alulról" és "felülről" egyaránt szemügyre vehetjük. Amikor a Szaturnusz valamelyik napfordulópontja közelében jár, vagyis amikor a bolygó forgástengelye éppen felénk -illetve tőlünk el- mutat, az égitest majdnem kör alakúnak látszik. Ekkor tárul fel előttünk legszebben a gyűrűrendszer, ekkor vehetjük szemügyre felületének legnagyobb hányadát. Ahogy a bolygó közeledik egyik vagy másik napéjegyenlőségéhez, tehát azokhoz a helyzeteihez, ahol gyűrűjét éppen éléről figyelhetjük meg, egyre jobban szemünkbe ötlik ellipszoidális alakja, amely jócskán lapult. Egyenlítői sugara 10%-kal haladja meg a poláris sugarát. A szaturnuszi napéjegyenlőségek idején a gyűrűrendszer hajlásszöge minimálissá válik, a gyűrűk csupán keskeny vonalként figyelhetők meg, sőt esetleg néhány órára -amíg a Föld áthalad a gyűrűk síkján- látszólag el is tűnhetnek. A Szaturnusz látszólagos fényessége nagymértékben függ attól, hogy látóirányunkkal mekkora szöget zár be a bolygó gyűrűrendszerének síkja.

A Szaturnusz gyűrűit elsőként Galilei figyelte meg 1610-ben. Kezdetleges távcsöveivel azonban még nem tudta megállapítani valódi szerkezetüket. Ő még úgy gondolta, hogy Szaturnusz három, egymáshoz nagyon közel keringő bolygóból álló rendszer (melyek közül a középső mintegy háromszor akkora méretű, mint a két oldalsó), s néhány évvel később amikor a Föld áthaladt a gyűrűk síkján, a szem elől tévesztette a két "kísérőt", Galilei egy ősi mítoszt idézett fel, panaszosan megkérdezve: "Vajon a Szaturnusz lenyelhette gyermekeit?" Több mint negyven esztendőnek kellett még eltelnie addig, amíg egy holland csillagász, Huygens megadta a gyűrűk pontos leírását (1655). A gyűrűk különálló részecskékből épülnek fel, amelyek mind önállóan keringenek a bolygó körül a Kepler törvényeknek megfelelően, ezért a gyűrűrendszer külső része a leglassabban, míg a belső része a leggyorsabban mozog.

A Szaturnusz fényes gyűrűi élesen különböznek a Jupiter és az Uránusz sötétebb rendszereitől. 1675-ben Cassini olasz csillagász sötét rést talált a fő gyűrűben. A rést mindaddig üresnek tartották, míg az első űrszondák meg nem jelentek a Szaturnusz mellett, ám ekkor kiderült, hogy a Cassini-féle résen belül számos, elemi gyűrűkből álló rendszer található. (A Szaturnusz holdjainak gravitációs ereje hatással van a gyűrűrendszerben keringő részecskékre, ennek hatására jött létre a Cassini-rés.)

Roche 1850-ben kimutatta, hogy a bolygókhoz túlságosan közel keringő holdak szétmorzsolódnak a gravitációs erők hatására, mivel a bolygóhoz közelebbi részei gyorsabban akarnak keringeni, mint a távolabbiak. Ha a hold is és a bolygó is ugyanolyan sűrűségű anyagból épül fel, akkor ez a "veszélyzóna" a bolygó középpontjától 2,44 bolygósugárnyi távolságban húzódik. A Szaturnusz legbelső ismert holdja a Mimas e kritikus távolságon kívül van ugyan, de a gyűrűk teljes egészükben azon belül helyezkednek el. Elképzelhető, hogy a gyűrűrendszer valaha a bolygó egyik holdja volt, amely széttöredezett, vagy talán olyan anyagból keletkezett, amelynek a bolygórendszer születése óta sohasem volt lehetősége arra, hogy nagyobb égitestté álljon össze.

A Szaturnusz a gázbolygók családjába tartozik, és eltérően a Föld típusú égitestektől nincs szilárd felszíne.

A bolygó átlagos sűrűsége 0,7 g/cm3, minden ismert bolygóénál, sőt még a vízénél is kisebb.

A Szaturnusz légköre hidrogénből és hidrogénvegyületekből, valamint 6% héliumból áll. (Hasonló a Jupiteréhez, csak ott kicsit nagyobb a héliumtartalom.) Hasonlóan a Jupiterhez a Szaturnusz kétszer annyi hőt bocsát ki, mint amennyi a bolygóra érkezik. Mivel a Szaturnusz kisebb tömegű, mint a Jupiter, sokkal gyorsabban hűlt le, ami lehetővé tette, hogy a hélium cseppecskék formájában kicsapódjon. Ez esőszerűen lehull a bolygó belsejében, miáltal a légkör héliumban elszegényedik, a belső rész viszont felmelegszik. Valószínűleg ez lehet a nagyobb hőkibocsátás oka.

A Szaturnusz légkörének szélviharai, légörvényei, hullámai és egymással kölcsönhatásban lévő foltjai arról tanúskodnak, hogy e különös világ belsejéből a hő hevesen áramlik kifelé.

 

Uránusz

Uránusz: pozitív, légies férfias
A Vízöntőben dominál a Szaturnusszal.

Erős személyiséggel rendelkező kalandorok, akiket Uránusz tart uralma alatt. Kockázatkedvelők, akik hol nyíltak, hol zárkózottak. Cselekedeteik különösek, de eredetiek. Elég kiszámíthatatlanok. Negatív esetben meggondolatlanok és erőszakosak.

Ezoterikus analógiája Szepes Mária szerint:
Elektromos kataklizmikus erők. Kezdeményezés. Találékonyság. Mágikus befolyás. Megszemélyesítője a zseni, a feltaláló, az asztrológus, a metafizikus.

Erényei: eredetiség, találékonyság, szuggesztivitás.
Gyengéi: Excentricitás, erőszakosság, anarchia. 

Egy kis tudomány

-Az Uránusz a Naptól a hetedik, átmérője szerint pedig a harmadik legnagyobb bolygó.
-Naptól mért közepes távolság: 2,870,990,000 km (19.218 CSE)
-egyenlítői átmérő: 51,118 km; sarki átmérő: 49946 km
-tömeg: 8.686e25 kg

Az Uránuszt a csillagászat történetének egyik legjobb megfigyelője, Sir William Herschel fedezte fel 1781. március 13-án a körülbelül 18 cm átmérőjű távcsövével. Amikor megpillantotta a korong alakúnak tűnő objektumot, amely határozottan különbözött a pontszerűnek tűnő csillagoktól, azt gondolta, hogy egy üstököst fedezett fel.

A Merkúrral, Vénusszal, Marssal, Jupiterrel és Szaturnusszal szemben -amelyek szabad szemmel is megfigyelhető objektumok-, az Uránuszt nem ismerték az ókori és a középkori csillagászok. Az Uránusz akkor is csak halvány csillagnak látszik amikor a legfényesebb.

Mivel az Uránusz korongjának átmérője kisebb, mint 4 ívmásodperc, részletesebb vizsgálatára csak nagyobb távcsövek használata során lehet reményünk. Jó megfigyelési körülmények között felismerhetjük a bolygó korongjának zöldes színét.

Nagyon érdekes, hogy az Uránusz forgástengelye majdnem pontosan a bolygó pályasíkjában fekszik. Az égitest egyenlítői síkja 97 fok 55 perces szögben metszi a pálya síkját, tehát még a derékszögnél is meredekebben. Az Uránusz pályájának bizonyos pontjaiban a bolygó forgástengelye éppen bolygónk felé mutat. Ha egy megfigyelő ilyenkor a bolygó megfelelő pólusán állna, azt tapasztalná, hogy a Nap majdnem pontosan a zenitben áll. Számára az Uránusz-nap hossza egyenlő volna az Uránusz-év hosszával azaz 84 földi évvel. A Nap több mint 40 esztendeig egyfolytában a horizont fölött látszana. E különös jelenséget úgy is felfoghatjuk, mint a földi sarkvidékeken megfigyelhető éjféli nap tünemény jóval nagyobb változatát.

Az Uránusz a Jupiter típusú bolygók közé tartozik.

Vasból és szilikátokból álló magja nagyobb, mint a Föld, a tömege pedig a Földének háromszorosa. Ezt kb. 18000 km sugarú vízből, ammóniából és metánjégből álló kéreg és egy vastag, héliumot, hidrogént és metánt tartalmazó légkör övezi. A bolygó belseje talán részben folyékony.

 

Neptunusz

 

Neptunusz: negatív, passzív, nedves, vizes és nőies jellegű.
A Halakban dominál, a Jupiterrel.

Alkotó szellemiségű embereket ural. Kivételes magas röptű gondolkodás művészi hajlam a jellemzője annak, akit Neptunuszi embernek ismerünk. Keresi a világ oksági összefüggéseit, a megismerést. Kedvez az okkult tudományoknak, a szenteskedőknek, a titokzatos dolgoknak és a sarlatánságnak, intrikának is.

Ezoterikus analógiája Szepes Mária szerint:
Divináció. Intuíció. Megszemélyesítője a spiritualista, a tisztánlátó, a médium.

Erényei: Inspiráció, átszellemülés.
Gyengéi: Zavarosság, csalás, árulás, perverzitás, homályosság. 

Egy kis tudomány

-A Neptunusz a Naptól a nyolcadik, átmérője szerint pedig a negyedik legnagyobb bolygó.
-Naptól mért közepes távolsága: 4,504,000,000 km (30.06 CSE)
-egyenlítői átmérő: 49,528 km; sarki átmérő: 48600 km
-tömeg: 1.0247e26 kg

A Neptunuszt csak egyetlen űrszonda, a Voyager-2 látogatta meg 1989. augusztus 25-én. A bolygó még szembenállás idején sem figyelhető meg szabad szemmel. A matematikai csillagászat (égi mechanika) óriási diadala volt, amikor 1846-ban felfedezték a bolygót.

Nagyobbik holdja a Triton néhány héttel a Neptunusz felfedezése után vált ismertté. A Nereidát, amelyet Kuiper fedezett fel 1949-ben, csak fotografikus úton lehet megfigyelni.

Figyelemre méltó, hogy amíg a Neptunusz direkt irányú forgást végez, addig a Triton épp ellenkező irányban kering körülötte. Ez a tulajdonsága is megkülönbözteti a távolabbi holdtól a Nereidától. Az egész Naprendszerben csak a Jupiter és Szaturnusz legkülső holdjai keringenek retrográd irányban.

A Neptunusz színe kékes, amit annak köszönhet, hogy a légkör 2%-át alkotó metán elnyeli a vörös fényt.

Joseph J. Lefrancais de Lalande a híres francia csillagász hatalmas munkával csillagtérképet és katalógust szerkesztett. Ennek utolsó részét a XVIII. sz. végén és a XIX. sz. elején fejezte be. Végső formájában a katalógus 47400 csillag pontos égi helyzetét (pozícióját) írja le. Közülük azonban egy csillag nem csillag, hanem bolygó! Mégpedig éppen a Neptunusz. Ez a tény persze csak a Neptunusz felfedezése (1846) után derült ki, akkor amikor visszafelé kiszámították a bolygó előző pozícióit. Lalande 1795. május 8-án térképére bejelölt egy "csillagot", s amikor két nappal később, május 10-én ellenőrizte, észrevette, hogy más helyen látja. Lalande azt hitte, hogy 8-i megfigyelése hibás volt, s a 10-i adatot fogadta el helyesnek.

Ezzel a "helyesbítéssel" a csillagászat egyik legnagyobb felfedezését szalasztotta el. Ha ugyanis harmadszor is ellenőrzi a "csillag" égi pozícióját, bizonnyal rájön, hogy az bolygó! Nagy veszteség érte ezzel a tudományt, hiszen már ötven évvel hosszabb megfigyelési sorozatunk volna a Neptunuszról. De van itt még egy érdekes dolog! Ha ugyanis pontosan kiszámítjuk, hogy 1795. május 8-án, illetőleg 10-én hol kellett tartózkodnia a Neptunusznak, azt tapasztaljuk, hogy Lalande megfigyeléseiben 7,2 ívmásodperc hiba van. 7,2 ívmásodperc nem nagy érték, de olyan gyakorlott és kiváló megfigyelő, mint Lalande, nem valószínű, hogy ekkorát tévedett. Lehetséges volna tehát, hogy ez a 7,2 ívmásodperc valódi perturbáció volt, amelyet a valószínűsített tizedik bolygó okozott? Talán!

 

Plútó

Plútó: tevékeny, pozitív, tüzes-nedves jellegű,
férfias dominanciával.

Szorgalmas, ám feladatokkal teli életet élő embereket ural. Általában munkájukban törekvőek, ám negatív esetben lehetnek kuporgató és kicsinyes hajlamúak is. Végletekig belevetik magukat a munkába és nagyon rendszeretők. Nagyon figyelmesek, gyakran igazi tudósok.

Ezoterikus analógiája Szepes Mária szerint:
Tapasztalat a szenvedésen keresztül. Karma. Szanszára. Joga praxis. Analitikus értelem. Megszemélyesítője a nehéz testi munkát végző. A rendszerető tudós, az államférfi, a törvényvégrehajtó.

Erényei: Koncentratív képesség, türelem, takarékosság, egyszerűség, szilárdság, szorgalom.
Gyengéi: bizalmatlanság, merevség, álszenteskedés, anyagiasság, dogmatizmus, megtévesztési hajlam, fanatizmus, makacsság.

Egy kis tudomány

-A Plútó a Naprendszer legkülső és messze a legkisebb bolygója.
-Naptól mért átlagos távolsága: 5,913,520,000 km (39.5 CSE)
-átmérő: 2320 km
-tömeg: 1.32e22 kg

Az Uránusz és a Neptunusz bolygók előre jelzett és valóságosan megfigyelt állásainak eltérése vezetett el 1930-ban a Plútó fölfedezéséhez. A híres bolygómegfigyelő Percival Lowell vizsgálta az Uránusz mozgásában mutatkozó parányi változásokat. Eredményeit 1914-ben hozta nyilvánosságra. Arra a következtetésre jutott, hogy a megfigyelt eltérések csak egyetlen módon magyarázhatók meg, nevezetesen egy mindaddig ismeretlen, a Neptunusz pályáján kívül keringő bolygó zavaró hatásával. Lowell 1905-től haláláig, 1916-ig hiába kereste az ismeretlen bolygót. Clyde W. Tombaugh-nak, az arizonai Lowell Obszervatórium asszisztensének sikerült felfedeznie.
Nagyon valószínűnek látszik, hogy egy olyan parányi bolygónak, mint a Plútó, nem lehet akkora tömege, amely gravitációs hatása révén számottevő mértékben zavarhatná az Uránusz és a Neptunusz pályáját.

Amikor a Plútó perihéliumban jár -legutóbb ez 1989-ben volt- közelebb kerül a Naphoz, mint a Neptunusz. Mivel azonban a két égitest pályájának térbeli helyzete különböző, egyáltalán nem fenyegeti őket a veszély, hogy összeütköznek.

A Plútó átmérője még a Holdénál is jóval kisebb, tömege is csak az ötödrésze. Tömegét a Charon nevű holdjának a pályamenti mozgásából (86 k gif) állapították meg. A bolygó átlagos sűrűsége a vízéhez hasonló, ezért feltételezik, hogy a bolygó és holdja egyaránt megfagyott vízből, ammóniából és metánból álló kozmikus jéghegy.

forrás: HarmoNet