Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Horoszkóp - Kabbala

Mi a kabbala?


 

A kabbala szava héber eredetű; jelentése hagyomány. A héber nyelv kétféle szót ismer a vallási és a kulturális hagyományok meghatározására. Az egyik neve maszóret , amely az M-SZ-R (= átad) gyökből ered, ez tehát az olyan hagyományt jelöli, amelyet apa ad át a fiának, mester a tanítványának (ezt nevezzük tradicionális hagyománynak). Ezzel szemben a kabbala a héber Q-B-L gyök (= átvesz, kap) származéka, vagyis olyan hagyományra utal, amelyben az ember ihlet, elmélyülés révén, mondhatni Isten kegyelméből részesül.

Nagy kabbala horoszkóp

A Kabbalisztikus életfa

A Kabbalisztikus életfa egyes jegyei hatással vannak az állatövi jegyekre is. Horoszkópunkból kiderül, téged milyen erők vezetnek spirituális utadon!

Csillagjegyed alapján megtudhatod, a Kabbalisztikus életfa melyik szférája van rád hatással. A szférák nem csak hiányosságaidról árulkodnak, de abban is segíthetnek, hogy az alsóbb síkokról elmozdulva, elérhesd a legmagasabb szintet, ahol a megbocsájtás és a szeretet erői uralják az emberi lelket.


 

A Kos és Gebúrá (III. 21. - IV. 19.)

Harcias temperamentumodat a téged uraló kabbalisztikus szféra is tükrözi: a Gebúrá a Mars férfias erejét, és a rendet képviseli. Ha boldogságod fizikai tárgyaktól függ, akkor ez pénzügyi, érzelmi, sőt, fizikai problémához is vezethet. Az egyensúlyt az jelenti, ha életedben vannak szép dolgok, amelyektől szükség esetén hajlandó vagy megválni, nem pedig az, ha vagyontárgyaid birtokolnak téged, és megrögzötté, zsúfolttá, nehézkessé teszik életed.

A Bika és Nécá (IV. 20. - V. 20.)

Az élet fájáról Nécá szférája van rád a legnagyobb hatással. A cselekvést, a szexuális ösztönöket és a testi vágyat jelképezi. Bár leküzdhetetlen vonzerővel ruháznak fel, ezek a vágyak a növényi síkon találhatók, úgyhogy ahhoz, hogy tovább tudj lépni az állati, majd az emberi síkra, ezeket a veled született vonásokat meg kell tanulnod leküzdeni. Ha eléred a Lelki Hármasság csúcsát, képes leszel az igaz szeretetre, és az önzetlen könyörületre.

Az Ikrek és Hód (V. 21. - VI. 21.)

A Hód szférája hat rád, így Kabbalisztikus szempontból a növényi síkon helyezkedsz el, mert a világból származó információk meghallgatását, olvasását és értelmezését ösztönösen, vagyis tapasztalat nélkül végzed. Az informácó bármi lehet, végtelen könyvtárként raktározod el a hallottakat, és nincsen számodra érdektelen. Ha azonban túl akarsz lépni ezen a síkon, meg kell tanulnod leszűkíteni érdeklődési köröd, és egyetlen téma felé kitárni a lelked.

A Rák és Jeszód (VI. 22. - VII. 22.)

A Kabbala életfájáról a Jeszód szférája van rád a legnagyobb hatással. Változékony személyiség vagy, hangulataid pedig olyan gyakran képesek váltogatni egymást, hogy ez jelentős mértékben hatással van belső világodra is. Lelked hullámzásait meg kell tanulnod kiismerni, hogy a saját szolgálatodba állíthasd azt, és irányításával magasabb síkokat is elérhess. Ne hagyd magad az érzelmek uralta növényi síkon megragadni!

Az Oroszlán és Tiferet (VII. 23. - VIII. 22.)

Jegyed szférája a Tiferet. Éned az állati síkon helyezkedik el, de meglehetősen nyílt vagy, így könnyen továbbléphetsz az emberi síkra is. A Kabbala szerint feladatod, hogy belső tulajdonságaidat megértsd, és ezeknek megfelelően alakítsd döntéseid. Törekedj a tulajdonságaiddal való eggyé válásra, hogy beteljesíthesd a sorsod! Büszkeséged azonban jelentősen visszavethet a fejlődésben, így az emberi sík eléréséhez ezt meg kell tanulnod levetkőzni.

A Szűz és Hód (VIII. 23. - IX. 22.)

A Hód szférája rendkívüli informácóéhséggel ruház fel, ami azonban szétszórttá is tesz. Kellő odafigyelés híján a dolgok könnyen kicsúszhatnak a kezedből, úgyhogy több figyelmet kell fordítanod teendőid összehangolására. Tisztában kell lenned saját hibáiddal, és önuralmat gyakorolva szabályoznod vállalásaidat, különben az irányítás kicsúszik a kezeid közül. Ha megtanulod magad felülbírálni, és nem az első ötletedet követed, könnyen eljuthatsz a felsőbb szintekre!

A Mérleg és Nécá (IX. 23. - X. 22.)

A Nécá szférája kimondottan messze sodor a spiritualitástól. A világi, kézzel fogható értékek fontosak a számodra, amelyek a fizikai ember létéhez kötődnek. Ha gondolataidat megtanulnád egy másik világ felé irányatani, új dolgokat fedezhetnél fel, melyek gazdagabbá tehetik szellemi életedet. Meg kell tanulnod cselekedni, és nem mindig mástól várni irányító szavakat: hozd meg a döntést saját magad, így léphetsz előre a spiritualitás felé.

A Skorpió és Gebúrá (X. 23. - XI. 21.)

A Gebúrá szférája lendületes, céltudatos egyéniséggé tesz. Vannak azonban az életben bizonyos kötődések, melyeket nem szabad elvetned magdtól: egy-egy kedves, régi tárgy érzelmeket, hangulatokat idézhet fel. A ragaszkodást azonban ne vidd túlzásba: tanuld meg észrevenni, ha eljött az ideje, hogy valamitől megválj, a továbblépés ugyanis kizárólag így lehetséges. Ha a múltat magad mögött tudod hagyni, eljuthasz a lét emberi szintjére is.

A Nyilas és Heszed (XI. 22. - XII. 21.)

A Heszed szférája jelképezi az istenek kedélyes királyát. Jellemződ a kedvesség, amivel a Nécá szenvedélyét tökéletes spirituális formában tudod virágba borítani. Az emberi sík eléréséhez azonban a Gebúrá jegyeire van szükséged, mivel máskülönben hajlamos vagy az egyensúlyi állapotból a túlzások felé billenni. Mielőtt energiáidból másoknak adakoznál, magadra gondolj, de legfőképp spirituális fejlődésedre, és cselekedeteidet próbáld meg ennek szolgálatába állítani!

A Bak és Biná (XII. 22. - I. 19.)

A Biná szférája befolyásolja spirituális életedet. Hajlamos vagy minden dolgot egyszerűen eldobni, amiről úgy érzed, hogy nem fog működni, azonban képes vagy arra is, hogy a biztos alapokat létrehozó szilárdságot és struktúrát biztosítsd. Legfőbb feladatod, hogy megértsd, hogyan jutottál el addig, ahol vagy. Az utadat megfelelően és helyesen járod, ettől függetlenül azonban néha nem árt megállnod, és elmélkedni az eddigiek felett.

A Vízöntő és Hokmá (I. 20. - II. 19.)

A Hokmá szférája világos, éleslátó elmével ruház fel, ami alkalmassá tesz arra, hogy felismeréseid révén forradalmat teremts. Sokszor azonban ez a lázadás negatív látásmódodból fakad. Ha spirituális utadat be szeretnéd teljesíteni, meg kell tanulnod pozitívan szemlélni az élet értékeit, és legfőképpen bízni a környezetedben élőkben. Csak úgy leszel képes szeretetet adni, ha megtapasztalod a bizalmat, ami elvezethet az emberi síkra.

A Halak és Keter (II. 19. - III. 20.)

A Keter szférája az a hely, ahol a lélek víz jellegű. Miközben az élettel kapcsolatban bölcs belátásról és együttérzésről tanúskodó döntéseket hozol, képes leszel a lelkedet is uralni. Ha nem engeded, hogy szokásaid és érzelmeid uralkodjanak rajtad, megkönnyítheted spirituális utad, bár alapvetően nyitott vagy. A magasabb forrást, és az élet spirituális szintjét érzed és elismered, így a mindennapi botlásaidból tanulva könnyen eljuthatsz a legmagasabb síkra is.


 

Egyébb ismeretek:

A kabbala ókori eredetű zsidó misztikus tudomány, titkos bölcsesség, amelynek segítségével az ember közelebb kerülhet Istenhez, de jobban megértheti a világot és önmagát is. Isten a tíz szefira közvetítésével tart kapcsolatot az érzékelhető valósággal, általuk juthatunk el Hozzá, és egyúttal önmagunkhoz.

A modern kabbala bizonyos elemei fellelhetők az ősi egyiptomi vallás, a kaldeus hitvilág és a püthagoreusok tanításai között. Egyes modern források szerint a kabbala különféle irányzatai a szó írásmódjával különböztethetőek meg. Ezek szerint a
•  Quabalah = ezoterikus,
•  Kabalah = zsidó,
•  Cabala = keresztény rendszerre vonatkozó írásmód.
A valóságban azonban ez nem az írásmódon múlik, viszont kétségtelen, hogy a kabbala, vagyis a zsidó misztika mindig is virágzott és hódított a zsidóságon kívül. A korai magyar humanisták és teológusok tanításaiban is több elemét megtaláljuk a kabbala módszertanának és tanításainak. A zsidó kabbala két nagyobb területre osztható, az elméleti és a gyakorlati kabbalára.  Amíg az elméleti kabbala elsősorban a Tóra misztikus értelmezésével, Isten és a világ, valamint önmagunk (a mikrokozmosz) jobb megismerésével foglalkozik, a praktikus kabbala konkrét módszerek alkalmazásával szeretne segíteni embertársainkon, az élhetőbb élet és az önmegvalósítás érdekében.

A kabbala három főműve:

•  Széfer Jecira (Az alkotás könyve), amelyet a hagyomány valamennyi mű közül a legrégibbnek tart, de valószínűleg a 6. vagy a 10. században keletkezett.
•  Széfer Hazóhár , vagy röviden Zóhár (A ragyogás könyve), amely a Tóra és néhány más bibliai könyv misztikus magyarázata. A hagyomány szerint Simon bar Joháj (2. század első fele) műve, aki ezt akkor írta, amikor a rómaiak üldözése elől, fiával együtt az észak-izraeli Cfát fölött, Méronban, egy barlangban rejtőzködött 13 éven át. Sokan úgy vélik; a mű valójában a 13. századi Spanyolországban keletkezett.
•  Széfer Habahír (A világosság könyve), amelyet Jichák Szagí-Nehor, vagyis a Nagyfényű (= Vak) Izsák írt a 11. században.

Elméleti kabbala:

AZ ÉLET FÁJA

Az Élet Fája egy tökéletes emberi lény tervrajza, „lenyomata”. Többnyire lelki lényünk ábrázolására használatos, bár fizikai testünk szemléltetésére is szolgál. Az ábra olyan valakit mutat, aki nekünk háttal áll. A Biblia és a szóbeli tanítás azt mondja, hogy Isten azért nem fedi fel arcát előttünk, amíg emberi testben élünk, mert a fényesség, amit magából áraszt, elpusztítana minket. A Fa jobb oldali ága a mi jobb oldalunkat, a bal oldali pedig a mi bal oldalunkat jelenti. A középső oszlop a lelki gerincünk.

A Fa egy különleges dolog. Ha megkérünk valakit, hogy kézzel szabadon rajzolja meg, az elkészült rajz a kabbalista számára tökéletes diagnosztikai eszközt jelent, amellyel megállapíthatja, hogy a rajz készítőjének élete az adott pillanatban hol van egyensúlyban, vagy hol billent ki az egyensúlyi állapotból.

A Kabbala azt tanítja, hogy az Élet Fáját Isten a Villámként ismert cikcakk formában alakította ki annak érdekében, hogy a jobb és a bal oldal energiái egyensúlyban legyenek. Tíz gömb alakú tartó (edény) jelzi azt a tíz aspektust, amely a kabbalisták hite szerint Isten Felséges Képmását – és így a mi képmásunkat is – jelenti. Ezeknek a tartóknak a héber neve 'szefirót', amelynek jelentése 'szférák' vagy 'zafír'. A tizenegyedik szefirá (a szefirá a szefirót egyes számú alakja) neve Dát, amely olyan, mint egy fekete lyuk, és képes a síkok közötti tudás közvetítésére, vagy egyfajta kifolyólyukként működni, amelyen keresztül kiüríthetők a gondolatok, ötletek, ha nem elég erősek ahhoz, hogy teljesen kifejlődjenek és megérjenek.

A 11 szefirá, vagyis szféra a következő:
•  MALKÚT: a Királyság; a fizikai valóság és a tervek végrehajtásának helye
•  JESZÓD: az Alap; az emberi egónak, és annak az egyéniségnek, vagy „álarcnak” a székhelye, amelyet a nyilvánosság előtt viselünk
•  HÓD: Visszahatás; az információk és a kommunikáció székhelye
•  NÉCÁ: Örökkévalóság; az ösztön és a nemiség székhelye
•  TIFERET: Szépség; az igaz én székhelye
•  GEBÚRÁ: Ítélet; a fegyelem és tisztánlátás székhelye
•  HESZED: Szerető kedvesség; a feltétel nélküli szeretet és megbocsátás székhelye
•  DÁT: Tudás; a világok közötti ablak
•  BINÁ: Megértés; az a hely, ahol a tapasztalat, a tudás és az információk egybeolvadnak
•  HOKMÁ: Bölcsesség és Kinyilatkoztatás; az inspiráció székhelye
•  KETER: a Korona; kapcsolat Istennel 

A FA mint hajó

Az Élet Fájának szerkezetét első alkalommal hasznos lehet úgy szemügyre venni, mintha az egy hajó volna, amelyben a hajó irányítója, vagyis a hajós Tiferet. Ha a hajó közepén ülünk, és előrenézünk Keter felé, egyensúlyban vagyunk; ha túlságosan előre vagy hátra, vagy túlzottan bal vagy jobb oldalra ülünk, akkor a hajó valószínűleg imbolyogni kezd, sőt akár fel is borulhat.

A Tiferetben lévő kapitányi ülés előtt van Dát, a fekete lyuk. Ezt a szférát nevezik a „világok közötti ablaknak” is, és ahhoz, hogy kinézhessünk rajta, szilárdan Tiferetben kell lennünk. Ha nem vagyunk kiegyensúlyozott helyzetben, akkor ez olyan érzés lehet, mintha kihúznánk a hajó fenekén lévő dugót, és hagynánk beömleni a vizet.

A hajó orrában található Keter, a Korona. Keterből megláthatjuk, sőt meg is érinthetjük az Istenit, de nem tölthetjük minden időnket itt, mivel elvesztenénk valóságérzetünket, és túlságosan előre billentenénk a hajót.

A hajóban mögöttünk van Jeszód, az Alap. Ez az ego – vagyis az én szolgájának – székhelye, és ez az a hely, ahol a hajóban a kapitány másodparancsnoka ülne. Valójában ő lenne az, aki a mindennapi munka legnagyobb részét végezné, miközben a kapitány előretekint, és az eseményeket figyeli. Jeszód feladata, hogy kezelje életünk napi ügyeit, például vezesse az autót, készítsen ételt, és válassza ki a ruhákat, amelyeket felveszünk.

Ha Jeszód átveszi a hajó irányítását a Tiferetben ülő kapitány helyett, a hajó orra éppen annyira fog megemelkedni, hogy eltakarja szemünk elől a haladási irányt. Az emberi ego pontosan ezt teszi fegyelmezetlen állapotában. A kabbalisztikus munkálkodás arról szól, hogy biztosítanunk kell, hogy Jeszód cselekvése alapul szolgáljon Tiferet számára, és így tudatosan élhessünk, és ne kelljen állandóan automatikus üzemmódban működnünk.

Jeszód mögött, a hajó tatján található Malkút, a Királyság – ez a fizikai testünk és a vágyaink helye. Keterhez hasonlóan Malkút szintén nélkülözhetetlen része életünknek, de ha túl sok ideig összpontosítunk a fizikai világra, akkor annak éppen olyan negatív hatása van, mintha állandóan a fellegekben élnénk, és hajónk éppúgy felbillenhet. 

A HÉT SÍK 

Az Élet Fáján hét különböző sík van. Manapság ezeket ugyanazokkal a színekkel jelölik, mint a hindu hagyományhoz kapcsolódó csakrákat (energiaközpontokat), amelyeket világszerte sokféle gyógyító eljárásban alkalmaznak. A Fa hét síkja és a csakrák a test és lélek ugyanazon aspektusait jelképezik – bizonyítva ezzel, hogy az ezoterikus hagyományok ugyanazokat az igazságokat tartalmazzák:

•  MALKÚT: vörös – a Gyökércsakra; fizikai élet
•  HÓD-NÉCÁ-JESZÓD: narancssárga – a Köldökcsakra; szexualitás és az ego
•  HÓD-TIFERET-NÉCÁ: sárga – a Napfonat-csakra; az igaz én
•  HÓD-GEBÚRÁ-TIFERET és TIFERET-HESZED-NÉCÁ: zöld – a Szívcsakra; a szeretet síkja
•  BINÁ-HOKMÁ-TIFERET: kék – a Torokcsakra; a kommunikáció és a lelki tudatosság síkja
•  BINÁ-TIFERET-GEBÚRÁ és HOKMÁ-HESZED-TIFERET: bíbor – a Homlokcsakra vagy Harmadik Szem, az intuíció síkja
•  BINÁ-KETER-HOKMÁ: fehér – a Koronacsakra; a magasabb én székhelye, és Istennel való kapcsolat


 

forrás: Femina

 

 

Mi a kabbala?

 

A kabbala ókori eredetű zsidó misztikus tudomány, titkos bölcsesség, amelynek segítségével az ember közelebb kerülhet Istenhez, de jobban megértheti a világot és önmagát is. Elvégre, az Isten által teremtett világban minden mindennel összefügg, az ember teste a fizikai világmindenség kicsinyített mása (mikrokozmosz), lelke pedig Isten ajándéka, szellemi világának egy-egy cseppje. Isten a tíz szefira közvetítésével tart kapcsolatot az érzékelhető valósággal, általuk juthatunk el Hozzá, és egyúttal önmagunkhoz. A kabbala ugyanis elevenen élő hagyomány; ma elsősorban az önanalízis és az önfejlesztés eszközeként alkalmazzák (álomelemzés, pszichoterápia stb.).

Mindig is működtek, ma is működnek kabbalista körök, ahol megismerkedhetünk ezzel az ősi tudásanyaggal, de szakavatott vezető, mester nélkül nem ajánlatos foglalkozni vele, mert a járatlan érdeklődő egykönnyen megzavarodhat, vagy tévútra kerülhet.

A kabbala napjainkban egyre inkább terjed a sztárok világában, elsősorban Hollywoodban.

•  Madonna és filmrendező férje, Guy Ritchie ingatlant vásárolt Londonban azzal a céllal, hogy központot létesítsenek a kabbala azon hívei számára , akik az élet értelmét, a beteljesülést a Szentírásban elrejtett tanok elemzése és követése által kívánják elérni. Számos film- és popsztár csatlakozott ehhez az – egyre nagyobb népszerűségnek örvendő – ezoterikus tanításhoz (pl.: Goldie Hawn, Diane Keaton, Mick Jagger, Demi Moore, Liz Taylor stb.). Hiszik és hirdetik, hogy semmi nem történik véletlenül a világban, és mindnyájan felelősek vagyunk tetteinkért.

A modern kabbala bizonyos elemei fellelhetők az ősi egyiptomi vallás, a kaldeus hitvilág és a püthagoreusok tanításai között. Egyes modern források szerint a kabbala különféle irányzatai a szó írásmódjával különböztethetőek meg. Ezek szerint a

•  Quabalah = ezoterikus,

•  Kabalah = zsidó,

•  Cabala = keresztény rendszerre vonatkozó írásmód.

A valóságban azonban ez nem az írásmódon múlik, viszont kétségtelen, hogy a kabbala, vagyis a zsidó misztika mindig is virágzott és hódított a zsidóságon kívül. Az európai humanizmus korában (a 13. századtól) például oly népszerű volt, hogy az itáliai Velencébe egész hajórakománynyi könyvet, kéziratot és tárgyi eszközöket hoztak be a Közel-Keletről, hogy alaposabban tanulmányozzák, jobban megismerhessék a kabbalát. Ebben az időben több keresztény teológus (Raymundus Martinus, Raymundus Lullus és mások) is előszeretettel foglalkozott kabbalával, illetve alkalmazta annak módszereit a Szentírás magyarázatainál.

A reneszánsz több kiváló mestere (Pico della Mirandola, Johannes Reuchlin) élt a kabbalista módszerekkel, és azokat bevezette az egyetemes művelődéstörténetbe, illetve a világirodalomba. A korai magyar humanisták és teológusok tanításaiban is több elemét megtaláljuk a kabbala módszertanának és tanításainak.

A keresztény és a humanista kabbala mellett beszélhetünk gnosztikus kabbaláról is, hiszen több misztikát kedvelő filozófus (elsősorban az újplatonikusok) művei tükrözik a kabbala hatását. Az iszlám misztika (a szúfí) is erős kölcsönhatásban állt a zsidó kabbalával.

A zsidó kabbala két nagyobb területre osztható, az elméleti és a gyakorlati kabbalára. (Héber szóval kabbala ijunit és kabbala maaszit ). Amíg az elméleti kabbala elsősorban a Tóra misztikus értelmezésével, Isten és a világ, valamint önmagunk (a mikrokozmosz) jobb megismerésével foglalkozik, a praktikus kabbala konkrét módszerek alkalmazásával szeretne segíteni embertársainkon, az élhetőbb élet és az önmegvalósítás érdekében. Az elméleti kabbalának 32 szövegértelmező módszere van, ezek közül a legismertebb az úgynevezett gematria (a betű- és számmisztika), amely arra épít, hogy minden héber betűnek számértéke van, és ezek segítségével értelmezi a szavakat és a szentírási szövegeket. Fontos módszere még a kabbalának az úgynevezett notarikon (a kezdőbetűkből alkotott rövidítésekkel való manipuláció), a temura (a betűcsere), továbbá a betűcserét alkalmazó titkosírások stb. Akad olyan módszer is ( dilug otijot , = betűugrasztás), amelyre csak a számítógépes vizsgálat derített fényt (ez a Biblia úgynevezett kódja.).

A kabbala két szigorúan titkos területe a világ teremtésének jobb megértésével, illetve Isten megismerésével foglalkozik. Az előbbi neve maaszé brésit (= teremtéstörténet, a Biblia első fejezetével foglalkozik, ez valójában kozmogónia), a másiké maaszé merkavá (= trónszekér-történet, Ezékiel próféta trónszekér-látomása a tárgya, valójában theophánia). A Talmud szerint az előbbi témát a mester egyszerre legfeljebb két tanítványának oktathatja, s azok is legalább harminc évesek kell legyenek, míg a másodikra csak egyetlen, minimum ötven éves érdeklődőt szabad tanítani. Nem meglepő tehát, ha több kabbalista bölcsesség elveszett az idők folyamán, különösképp a közép- és az újkorban, amikor az emberi életkor meglehetősen alacsony volt.

A kabbala három főműve:

•  Széfer Jecira (Az alkotás könyve), amelyet a hagyomány valamennyi mű közül a legrégibbnek tart, de valószínűleg a 6. vagy a 10. században keletkezett.

•  Széfer Hazóhár , vagy röviden Zóhár (A ragyogás könyve), amely a Tóra és néhány más bibliai könyv misztikus magyarázata. A hagyomány szerint Simon bar Joháj (2. század első fele) műve, aki ezt akkor írta, amikor a rómaiak üldözése elől, fiával együtt az észak-izraeli Cfát fölött, Méronban, egy barlangban rejtőzködött 13 éven át. Sokan úgy vélik; a mű valójában a 13. századi Spanyolországban keletkezett.

•  Széfer Habahír (A világosság könyve), amelyet Jichák Szagí-Nehor, vagyis a Nagyfényű (= Vak) Izsák írt a 11. században.

A kabbala szava héber eredetű; jelentése hagyomány. Csakhogy a héber nyelv kétféle szót ismer a vallási és a kulturális hagyományok meghatározására. Az egyik neve maszóret , amely az M-SZ-R (= átad) gyökből ered, ez tehát az olyan hagyományt jelöli, amelyet apa ad át a fiának, mester a tanítványának (ezt nevezzük tradicionális hagyománynak). Ezzel szemben a kabbala a héber Q-B-L gyök (= átvesz, kap) származéka, vagyis olyan hagyományra utal, amelyben az ember ihlet, elmélyülés révén, mondhatni Isten kegyelméből részesül. Ily módon vette át a Tórát (nem csupán az írott, hanem a szóbeli Tant is) Mózes, a zsidóság nagy tanítómestere. Ezért olvassuk így a Talmudban a „ hagyomány láncolatáról” (héberül salselet hakabbala ) szóló leírást: MOSE KIBÉL TORÁ MISZINÁJ (= Mózes átvette a Tórát a Szináj hegyéről), folytatásában azonban forrásunk már a másik igét használják: UMSZÁREHÁ LIJHOSÚÁ (= és átadta azt Jósuának). Ilyen, isteni eredetű, szent ihleten alapul a misztikus zsidó hagyomány, a kabbala.

Mivel minden héber betűnek számértéke van, bármely szó betűszám-összegét, gematriáját meg lehet állapítani. Ha pedig kiszámoljuk a kabbala (QBLH) szó gemátriáját, meglepő eredményre jutunk: Q kof = 100, B bét = 2, L lamed = 30, H hé = 5. Együttes összegük 100 + 2 + 30 + 5 = 137. Tehát a zsidó misztika legfontosabb szavának számértéke épp az általunk tárgyalt különös számnak felel meg!

A kabbala héber szavának (QBLH) minden egyes betűje külön jelentéssel bír a zsidó misztika tanítása szerint. Az első betű, a kof ( Q ) a földi élet nehézségeit jelképezi. Lefelé, a föld felé nyúlik, sőt, ezzel a betűvel kezdődik Káin neve, valamint a héber klalá és a kever (= sírgödör) szavai. A legenda szerint ez a Káin-bélyeg, vagyis ez a betű volt a gyilkos testvér homlokára írva. A kabbala azonban lehetőséget nyújt az embernek arra, hogy ebből a röghöz kötött, olykor bűnös állapotból, a kof ( Q ) betűtől eljusson a hé ( H ) betűig, vagyis a Mindenható Isten által adott legfőbb jutalomig. (Ne feledjük, hogy a Biblia szerint Ábrahám és Sára is a „ hé” betűt nyerte isteni ajándékként, így lett Ábrámból Ábrahám, Szárájból Szárá, illetve Sára ).

Ám hogyan juthatunk el ebbe vagy akár az ezt megközelítő magasságba? A választ – így tanítja a kabbala – a fent említett két héber betű között elhelyezkedő további két héber írásjel adja meg, a bét ( B ) és a lamed ( L ). A kabbalisták ugyanis felfigyeltek arra, hogy a Biblia első és legfontosabb egysége, a Tóra (Mózes öt könyve) a bét betűvel kezdődik, és a lamed betűvel zárul. (A Tóra első mondata, mint tudjuk, a brésit = “kezdetben” szóval indul, utolsó szava pedig nem más, mint Jiszraél = Izrael) Tehát a mózesi tanítás, a Tóra mutatja meg számunkra azt az utat, amelyen földi halandókként elérhetünk a példamutató ábrahámi élet szintjére, hogy „ magad is áldássá légy” (Mózes I. könyve, 12. fejezet 2. vers).

Az sem véletlen, hogy a Tóra utolsó és a kabbala szó harmadik betűje lamed , amelynek jelentése a tanulással rokon. (Ennek LMD gyökéből származik a talmid = tanuló, a melamed = tanító, a limudim = tanítás, sőt, a Talmud = tanulás is). Elvégre, önmagunk fejlesztése érdekében a Tórát és a kabbalát egyaránt tanulmányozni kell, s ez a folyamatos tanulás vezet el minket az annyira kívánatos, magasabb régióba.

Ha a kabbala szó két köztes (a Tóra első és utolsó) betűjét, a lamedot és a bétet összeolvassuk, egy értelmes héber szó kerekedik ki belőlük: LB (olvasd: lév ), ami ennyit tesz: szív. Hiszen mi más volna a Tóra tanításainak lényege, mint éppen az érző, segíteni kész emberi szív? Ahogyan a Talmud is (történetesen arámi nyelven, a kabbala szent nyelvén) megfogalmazta: Rahamaná libá baé — „Isten a szívet kívánja”.

Még egy érdekes számmisztikai példát is szeretnénk itt bemutatni:

•  Ábrahám eredeti nevének ( ABRM Ábrám ) betűszámértéke: alef A = 1, bét B = 2, rés R = 200, mem M = 40, és 1 + 2 + 200 + 40 = 243. Miután azonban Ábrahám neve (a körülmetélés után) kiegészült az Isten által adományozott hé ( H ) betűvel, amelynek számértéke 5, a pátriárka nevének számösszege a zsidó vallási előírások számával (243 + 5 = 248) lett azonos.

Raj Tamás

 

A tíz szefira

kabbala

  1. Keter : Legfelsőbb Korona, Tiszta Önvaló, Abszolútum, Oszthatatlan Teljesség, Örök Ok, Fénynél is Fényesebb Sötét, Értelem feletti lényegiség.
  2. Hokhma: Transzcendens Atya, Isteni Gondolat, Az Isteni Emanáció Bölcsesség Kivetülése, Első Cselekvő Ok, Egyszerre Fényes és Sötét, Dolgok Tiszta Léte.
  3. Bina: Tiszta Befogadóképesség, Az Önvaló Intelligenciája, Érthető Fény, Legnagyobb Bölcselet, Egység a sokaságban, Önmagában Nyugvó Üdvösség.
  4. Heszed: A Teremtő Határtalan Irgalma, Kegyelem, A Jóság Irgalma, Szakrális Boldogság, A Kozmikus Természet Rendje, Isten Teremtő, Megváltó Jelenléte.
  5. Gevura: Isten Teremtő Akaratának Kifejeződése, Egyetemes Ítélőerő, Az Összpontosítás Princípiuma, Minden Dolog Szigorú Mértéke, Isten Ítélete.
  6. Tiferet: A Szépség Formái, Ősforrás, Mindenen Átható Erő, Ideasugárzó Erő, Archetípusok Eredendő formái, Isten Lehetőségeinek Teljessége.
  7. Necah: Kiterjedő Manifesztáció, Soha Ki Nem Apadó Áramlás, A Tiszta Élet Végtelen Folyama, Az Összes Manifesztálódott Világ Létrehozója.
  8. Hod: A 22 Szellemi Archetípus (betű) Fénycsóvái, Kabbala, Isteni Dicsőség, Minden Szikra Szétválasztója. Legnagyobb Bölcsesség, Tiszta és Megváltó Fény.
  9. Jeszod: A Kozmikus Létezés Alapja, Örök Aktus, Örök Aktivitás, Isten Teremtő, Megvilágosító Aktusa, Mozgás, Ritmus.
  10. Malkhut: A Kozmikus Létezés Tárgyiasulása, Isten Királysága, A Legfelsőbb Alászállása, Isten Valódi Jelenléte, Kozmikus Befogadóképesség.

(Késmárki László: Kabbala c. könyve alapján)

 

 

Meditácios kabbala

Aryeh Kaplan az Amerikai Egyesült Államokban, Bronxban született 1935-ben, és fiatalon, 48 évesen hunyt el 1983-ban. Nagy tehetségű fizikusként a NASA munkatársa volt, később azonban ortodox rabbi lett. A modern kor egyik legjelentősebb kabbalistájának tartják. Olyan alapművek jelentek meg angolul a fordításában és kommentárjaival, mint a Bahir vagy a Széfer Jecira fordítása és magyarázata .

  „A zsidó meditáció kifejezés hallatán az emberek gyakran meglepődnek. Még tájékozott zsidók, beleértve sok rabbit és tudóst, sem tudnak a létezéséről. Azt hiszik, ez a judaizmus ezoterikus vagy okkult részéhez tartozik, kevés köze van a főirányhoz. A legtöbb meditációról szóló könyv a keleti technikákat vagy olykor a keresztény meditációt tárgyalja, és a zsidó meditációt figyelmen kívül hagyja. Pedig éppen a judaizmus hozta létre az egyik legfontosabb meditációs rendszert, amelynek ismerete nélkül minden tanulás hiányos marad.

Számos bizonyíték van arra, hogy a meditációs gyakorlatok széles körben elterjedtek voltak a zsidó történelem folyamán. Minden jelentős zsidó szövegben találhatók utalások a meditációra a bibliai kortól egészen a modern korig.(…) A Biblia konkrétan állítja, hogy a próféták éneket és zenét alkalmaztak a magasabb rendű tudatállapotok elérésére. (…) Arra is van bizonyíték, hogy a Biblia írásának idejében (400 k.-ig) a meditációt nagy számban alkalmazták az izraeliták. A Talmud és a Midrás határozottan állítja, hogy több mint egymillió ember foglalkozott ilyen jellegű diszciplínákkal. Szabályos meditációs iskolák léteztek, melyeket mesterpróféták vezettek. (…) Az ilyen iskolákban az emberek azért tanultak meditációs technikákat, hogy elérjék Isten közelségét…A meditációs iskolák szigorú életmódjukhoz fegyelmet és kitartást követeltek. Kifejezetten nagy igényeket támasztottak, s csak azok számára álltak nyitva, akik teljesen odaszántak voltak. Még azelőtt, hogy valaki bebocsátást nyert volna az ősi meditációs iskolába, a jelöltnek nemcsak spirituálisan volt szükséges fejlett szinten állnia, hanem érzelmeinek és érzéseinek is az ura kellett, hogy legyen.(…)

A középkorban jól ismertek voltak a meditáció különböző technikái, ezeket a zsidó filozófusok a prófétasággal kapcsolatban részletesen tárgyalták. Olyan személyiségek, mint Maimonides és Gersonides behatóan analizálták a meditatív állapotban kapott látomásokat, szembeállítva azokat az álombeliekkel. A téma felvetésének módja is azt mutatja, hogy a meditációt a zsidóság szerves részének tekintették.

A zsidó misztikusok és kabbalisták számára nyilvánvaló volt a meditáció kulcsszerepe. Sok írás született ebben a periódusban a meditatív állapotban szerzett tapasztalatokról, és arról, hogy a látás, valamint a tudatállapotok miként változtathatók. A technikákra többségében csak utaltak, és akkor is főleg virágnyelven, hogy ez a tudás inkább szóbeli maradjon, semmint leírják.(…)

A 18. század közepén a zsidó misztika újból a reneszánszát élte, a híres Rabbi Jiszrael, azaz Báál Sém Tov vezetése alatt. A hászid mozgalom, amelynek alapítója volt, a miszticizmuson alapult, és a meditációs gyakorlatok a mozgalom középpontjában álltak. Az egyik legfontosabb hászid technika a napi ima meditatív gyakorlatként történő alkalmazása volt. (…)

A hászidizmus első három generációjában alig volt publikált mű, amely ne említette volna a meditációt és a misztikus tapasztalatot. A későbbi munkákból viszont a miszticizmus szembetűnően hiányzik. Sőt, az 1850-es éveket követően, a hászidizmus több területen egy erősen antimisztikus irányvonalat fejlesztett ki. Így a zsidó meditáció utolsó bástyája is leomlott, és a gyakorlatban egy évszázadra elfelejtődött. Úgy látszott, hogy a meditációhoz tartozó alapszókincs is teljesen eltűnt. A zsidó misztikáról író tudósok nem törődtek a meditációra vonatkozó nyilvánvaló hivatkozásokkal; a meditáció kulcsszavait pontatlanul fordították, vagy rosszul értelmezték. Olyan helyzet alakult ki, hogy a meditáció gyakorlatilag kitörlődött a zsidóság tudatából és a zsidó történelemből is.”

 

(Részlet a szerző „Zsidó meditáció” című könyvéből. Magyarra fordította: Tarnóc János. Vince kiadó, Budapest, 2004.)

Az ÉLET FÁJA

 

Az Élet Fája egy tökéletes emberi lény tervrajza, „lenyomata”. Többnyire lelki lényünk ábrázolására használatos, bár fizikai testünk szemléltetésére is szolgál. Az ábra olyan valakit mutat, aki nekünk háttal áll. A Biblia és a szóbeli tanítás azt mondja, hogy Isten azért nem fedi fel arcát előttünk, amíg emberi testben élünk, mert a fényesség, amit magából áraszt, elpusztítana minket. A Fa jobb oldali ága a mi jobb oldalunkat, a bal oldali pedig a mi bal oldalunkat jelenti. A középső oszlop a lelki gerincünk.

A Fa egy különleges dolog. Ha megkérünk valakit, hogy kézzel szabadon rajzolja meg, az elkészült rajz a kabbalista számára tökéletes diagnosztikai eszközt jelent, amellyel megállapíthatja, hogy a rajz készítőjének élete az adott pillanatban hol van egyensúlyban, vagy hol billent ki az egyensúlyi állapotból.

A Kabbala azt tanítja, hogy az Élet Fáját Isten a Villámként ismert cikcakk formában alakította ki annak érdekében, hogy a jobb és a bal oldal energiái egyensúlyban legyenek. Tíz gömb alakú tartó (edény) jelzi azt a tíz aspektust, amely a kabbalisták hite szerint Isten Felséges Képmását – és így a mi képmásunkat is – jelenti. Ezeknek a tartóknak a héber neve 'szefirót', amelynek jelentése 'szférák' vagy 'zafír'. A tizenegyedik szefirá (a szefirá a szefirót egyes számú alakja) neve Dát, amely olyan, mint egy fekete lyuk, és képes a síkok közötti tudás közvetítésére, vagy egyfajta kifolyólyukként működni, amelyen keresztül kiüríthetők a gondolatok, ötletek, ha nem elég erősek ahhoz, hogy teljesen kifejlődjenek és megérjenek.

A 11 szefirá, vagyis szféra a következő:

•  MALKÚT: a Királyság; a fizikai valóság és a tervek végrehajtásának helye

•  JESZÓD: az Alap; az emberi egónak, és annak az egyéniségnek, vagy „álarcnak” a székhelye, amelyet a nyilvánosság előtt viselünk

•  HÓD: Visszahatás; az információk és a kommunikáció székhelye

•  NÉCÁ: Örökkévalóság; az ösztön és a nemiség székhelye

•  TIFERET: Szépség; az igaz én székhelye

•  GEBÚRÁ: Ítélet; a fegyelem és tisztánlátás székhelye

•  HESZED: Szerető kedvesség; a feltétel nélküli szeretet és megbocsátás székhelye

•  DÁT: Tudás; a világok közötti ablak

•  BINÁ: Megértés; az a hely, ahol a tapasztalat, a tudás és az információk egybeolvadnak

•  HOKMÁ: Bölcsesség és Kinyilatkoztatás; az inspiráció székhelye

•  KETER: a Korona; kapcsolat Istennel

 

A FA mint hajó

 

Az Élet Fájának szerkezetét első alkalommal hasznos lehet úgy szemügyre venni, mintha az egy hajó volna, amelyben a hajó irányítója, vagyis a hajós Tiferet. Ha a hajó közepén ülünk, és előrenézünk Keter felé, egyensúlyban vagyunk; ha túlságosan előre vagy hátra, vagy túlzottan bal vagy jobb oldalra ülünk, akkor a hajó valószínűleg imbolyogni kezd, sőt akár fel is borulhat.

A Tiferetben lévő kapitányi ülés előtt van Dát, a fekete lyuk. Ezt a szférát nevezik a „világok közötti ablaknak” is, és ahhoz, hogy kinézhessünk rajta, szilárdan Tiferetben kell lennünk. Ha nem vagyunk kiegyensúlyozott helyzetben, akkor ez olyan érzés lehet, mintha kihúznánk a hajó fenekén lévő dugót, és hagynánk beömleni a vizet.

A hajó orrában található Keter, a Korona. Keterből megláthatjuk, sőt meg is érinthetjük az Istenit, de nem tölthetjük minden időnket itt, mivel elvesztenénk valóságérzetünket, és túlságosan előre billentenénk a hajót.

A hajóban mögöttünk van Jeszód, az Alap. Ez az ego – vagyis az én szolgájának – székhelye, és ez az a hely, ahol a hajóban a kapitány másodparancsnoka ülne. Valójában ő lenne az, aki a mindennapi munka legnagyobb részét végezné, miközben a kapitány előretekint, és az eseményeket figyeli. Jeszód feladata, hogy kezelje életünk napi ügyeit, például vezesse az autót, készítsen ételt, és válassza ki a ruhákat, amelyeket felveszünk.

Ha Jeszód átveszi a hajó irányítását a Tiferetben ülő kapitány helyett, a hajó orra éppen annyira fog megemelkedni, hogy eltakarja szemünk elől a haladási irányt. Az emberi ego pontosan ezt teszi fegyelmezetlen állapotában. A kabbalisztikus munkálkodás arról szól, hogy biztosítanunk kell, hogy Jeszód cselekvése alapul szolgáljon Tiferet számára, és így tudatosan élhessünk, és ne kelljen állandóan automatikus üzemmódban működnünk.

Jeszód mögött, a hajó tatján található Malkút, a Királyság – ez a fizikai testünk és a vágyaink helye. Keterhez hasonlóan Malkút szintén nélkülözhetetlen része életünknek, de ha túl sok ideig összpontosítunk a fizikai világra, akkor annak éppen olyan negatív hatása van, mintha állandóan a fellegekben élnénk, és hajónk éppúgy felbillenhet.

 

A HÉT SÍK

 

Az Élet Fáján hét különböző sík van. Manapság ezeket ugyanazokkal a színekkel jelölik, mint a hindu hagyományhoz kapcsolódó csakrákat (energiaközpontokat), amelyeket világszerte sokféle gyógyító eljárásban alkalmaznak. A Fa hét síkja és a csakrák a test és lélek ugyanazon aspektusait jelképezik – bizonyítva ezzel, hogy az ezoterikus hagyományok ugyanazokat az igazságokat tartalmazzák:

•  MALKÚT: vörös – a Gyökércsakra; fizikai élet

•  HÓD-NÉCÁ-JESZÓD: narancssárga – a Köldökcsakra; szexualitás és az ego

•  HÓD-TIFERET-NÉCÁ: sárga – a Napfonat-csakra; az igaz én

•  HÓD-GEBÚRÁ-TIFERET és TIFERET-HESZED-NÉCÁ: zöld – a Szívcsakra; a szeretet síkja

•  BINÁ-HOKMÁ-TIFERET: kék – a Torokcsakra; a kommunikáció és a lelki tudatosság síkja

•  BINÁ-TIFERET-GEBÚRÁ és HOKMÁ-HESZED-TIFERET: bíbor – a Homlokcsakra vagy Harmadik Szem, az intuíció síkja

•  BINÁ-KETER-HOKMÁ: fehér – a Koronacsakra; a magasabb én székhelye, és Istennel való kapcsolat

/ Maggy Whitehouse: Az élő Kabbala. Ford.: Dobrocsi László. Bioenergetic Kft. Budapest, 2005. /

forrás: Kabbala.hu